2012. február 3., péntek

2011. október 24., hétfő

madár rajz

Két kis gyerkőccel kezdtem el dolgozni, hetente fogunk találkozni és rajzolni.
Első alkalommal, madár volt a feladat, csak másképp.  Általában megrajzolják a körvonalat és utána színezik ki. Itt fordítva kellett, tollakat rajzolni (ez is egy folt), fedik egymást, vagy nem , nekik kellett eldönteni, milyen a folt határa.  A folt alakítja ki a madár jellegét, formáját, folyamatosa alakul belőle ki egy madár forma, rajzolás közben kell a foltokat úgy rajzolni, hogy összességében madár alakot formázzon.



Az egyik madár elkészült, a másik úgy alakítja önmagát, hogy egy hatalmas tűzmadarat alkot, 3 lapra lesz szükség, hogy meg tudjon születni. Következő héten megmutatom, hogy milyen lett.

2011. október 22., szombat

ahogy dolgozunk

A gyakorlatoknál általában van egy megkötés, amit be kell tartani, de ezen kívül teljes a szabadság. Tulajdonképpen az életben is mindig van megkötés, ami között szabadnak kell érezni magunkat. Az is nagyon fontos, hogy a gyakorlatokhoz nem feltétlenül szükséges a technikai ügyesség és a feladatmegoldások nem eszközigényesek. Mindenki meg tudja csinálni! A gyakorlatok szellemi folyamatokat indítanak el mindenkiben, tehát a gondolkodást, a variációk széles skáláját teszik lehetővé vizuális eszközökkel. Egyszerű fogalmakat jelenítenek meg, ezáltal játék a képalkotás. Egyensúlyt teremtenek a képeikben, mindegyik elkészült munkában egy rendszer figyelhető meg. Egészben, nagy törvényszerűségekben látják a világot, nem vesznek el a részletekben. Egyszerűen fogalmaznak, a képek egységesek. Megtanulnak önállóan komponálni, önmagukat motiválni, hogy az alkotás elkészüljön. A sikerélmény növeli az önbizalmukat, a gátlásokat, szorongásokat feloldja, a „tudom csinálni” élménye erősödik fel bennük, gondolkodásmódját felszabadítja az esetleges sztereotípiák alól. Örömmel, improvizálva tanulnak meg dolgozni. A művészet megértése segítségével teljes, egész emberek felnevelése a cél.  Nem művész létrehozása, nem a kimondottan általánosított „rajzolni tudó gyerekek” művésszé képzése, persze erre is van lehetőség, de a fő cél nem ez. Cél azoknak az emberi tulajdonságoknak és készségeknek a kifejlesztése melyek nélkülözhetetlenek mind a hétköznapi élethez, mind a magas szintű művészeti gyakorlathoz. Általánosabb emberi tulajdonságok kialakítása a vizualitáson keresztül, szellemileg és gyakorlatilag felkészült, egészséges gondolkodású, pontosan fegyelmezetten, felelősséggel, de kellő nyitottsággal és érzelmi telítettséggel gondolkodni, élni és dolgozni tudó emberré váljon. Megtanuljon rendet tartani, összefüggéseiben lássa a világot, hosszú távra érvényes gondolkodásmóddal, szemlélettel ruházzuk fel. A gyerek előbb veszi észre a körülötte lévő világban az általános összefüggéseket, és  csak utána kezd  különbséget  tenni  egyes  formák  és  jelenségek között.

Minden egészséges gyerek születésekor még olyan teljesség, melynek önmagán belül szinte korlátlan lehetőségei vannak.